LISTÁZZUNK! | 5 könyv, amit megpróbálok elolvasni

  Holnap 2 hétre elutazok a szüleimmel (mindkét hétre van beidőzítve egy-egy bejegyzés!), ami természetesen azt jelenti, hogy megkísérlek majd rengeteget olvasni. Viszont most azt a top 5 könyvet gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben, amiket mindenképpen sorra szeretnék keríteni ebben az időszakban, illetve a tavasz többi hónapjában. 
Íme:
  1. Stephen King: Tortúra
  2. Dan Brown: A megtévesztés foka
  3. Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
  4. Böszörményi Gyula: A Rudnay - gyilkosságok 
  5. Clara Sánchez: A láthatatlanok
  Régen olvastam utoljára Kingtől (talán 2-3 éve a Christine -t), s mostanában néhányan írtak a Tortúráról, így én is kedvet kaptam hozzá. Dan Brownnal nagyjából ezer éve szeretnék megismerkedni, többek között Keresztanyukám hatására. Erre a célra A megtévesztés fokát választottam, de a polcomon várakozik még az Angyalok és démonok is, aminek a filmváltozatát imádom! Múlt hónapban vettem meg Az elvarázsoltakat és A láthatatlanokat (bejegyzés ITT) is, és már mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok. A Rudnay-gyilkosságokat pedig azt hiszem nem kell különösebben magyaráznom: imádtam az első részt (bejegyzés ITT), így már alig várom, hogy folytathassam Mili és Ambrózy báró kalandjait. 

Nektek milyen terveitek vannak a tavaszi szünetre? :)

4 megjegyzés:

  1. Jó utat és jó olvasást! :)) A Rudnay engem is érdekel, Kingtől meg még mindig nem olvastam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :))
      Kinget nagyon ajánlom! ;)

      Törlés
  2. Brownt és Denfeldet szerettem ezek közül, Böszörményi érdekel, a Tortúra évek óta várólistás. :) Egyedül a Sanchez könyv ismeretlen számomra, de ha ilyen kupacba került, biztos jó! :)
    Jó utat, olvass sokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont most olvastam Az elvarázsoltakról a véleményedet. :) Remélem, hogy nekem is ennyire tetszeni fog! Sánchez könyvéről én sem tudok semmit, csak a Libriben bóklászva figyeltem fel rá. Ha elolvastam mindenképpen írok róla! :)
      Köszönöm szépen, igyekszem majd! :)

      Törlés